Rablópártok – a Partizán kamupártokról szóló dokumentumfilmjének II. része

Az előző részben azt mutattuk be, hogyan kezdték meg a „kamupártokként” elhíresült rablópártok a szervezkedést az 1990-es és 2000-es években. Most pedig azzal folytatjuk, milyen törvénymódosításnak köszönhetően tudtak 600 000 hamisított aláírással elindulni a 2014-es választásokon. Ha érdekel, hogyan csaltak a szavazatokkal, és hogyan tudták lenyúlni a többszáz millió forintos állami kampánytámogatásokat, nézd meg a filmet! Az első és a második epizód már elérhető a YouTube-on, a lezárás holnap érkezik.

Főpolgármester-jelöltek vitáztak egy szabadabb Budapestről

Nagy sikerű rendezett a Partizán a budapesti főpolgármesteri előválasztások előtt, a hőségriadó ellenére is megtelt a Vasas Székház 600 fős terme érdeklődőkkel. Az ellenzék három jelöltje, Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás), Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) és Kálmán Olga (független a DK támogatásával) állt ki egymással szemben, bár az hamar kiderült, hogy sok mindenben egyetértenek a főváros vezetésének víziójával kapcsolatban.

Listavezetők vitájával zárult le a Partizán EP választási roadshow-ja

Budapesten zárult le a Partizán EP vitasorozata, méghozzá egy listavezetői vitával, amin Vágó Gábor (LMP), Dobrev Klára (DK), Tóth Bertalan (MSZP-Párbeszéd), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Döme Zsuzsanna (MKKP) és Cseh Katalin (Momentum) vettek részt.Ahogyan a vitasorozat korábbi állomásain, a Fidesz-KDNP-nek szánt pulpitus ezúttal is üresen maradt.

Szegeden vitáztak az EP képviselőjelöltek a Demokratikus Európáról

Szegeden folytatódott a Partizán EP választási vitája, a képviselőjelöltek közül Turcsán Szabolcs (LMP), Rónai Sándor (DK), Mester Barnabás (MSZP-P), Balczó Zoltán (Jobbik), Donáth Anna Júlia (Momentum) és Fűrész Gábor (MKKP) vett részt. A téma a Demokratikus Európa volt, de a politikailag mozgalmas hét után számos aktualitás is terítékre került.