Ahhoz képest, hogy mennyit foglalkozott a sajtó a középosztály karanténproblémáival, a home office kihívásaival, az otthoni munkavégzéshez legkényelmesebb ruhadarabok tesztelésével, és az unaloműzéshez legideálisabb Netflix-sorozatokkal, kevesebb figyelem jutott a legkiszolgáltatottabb helyzetben élő hajléktalanok történeteire.

A legújabb kisfilmünkben mi velük beszélgettünk arról, hogyan élték meg a kijárási korlátozásokat, a járvánnyal begyűrűző gazdasági válságot, és még azt is, hogy mi hiányzott nekik leginkább a lezárások idején.

• Sándor jól keresett, de egy baleset után lebénult mind a négy végtagja. Másfél éve került ki a kórházból, utcára. Azóta kénytelen szállón élni.
• Jutka 30 éve az utcán él, ennek a kétharmadát saját maga építette kunyhóban, ahol áram nincs, de magánterületen van, és a tulajdonos engedélyével zavartalanul élhet. Ő öt különböző területen dolgozik – ebből csak az egyiken van bejelentve.
• Márton 2014 óta hajléktalan, a Baptista Szeretetszolgálat szállóján él. Ő attól félt, hogy a kijárási korlátozások miatt több feszültség lesz az egy helyen élő hajéktalan között, de kiderült, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: többet beszélgettek, meséltek egymásnak az életükről.

Ők mindhárman az AVM (A város mindenkié) aktivistái. A csoport olyan hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt, valamint nem hajléktalan aktivistákból, alulról szerveződő budapesti és pécsi önkéntesekből áll, akik – ahogy ők fogalmaznak – a tágan értelmezett hajléktalanságban és lakhatási szegénységben élő emberek érdekében dolgoznak egy egyenlőségen alapuló, igazságos társadalomért.